Klára gondolatai a festészetéről

Posztimpresszionista hagyományokból indultam, a Képzőművészeti Főiskola után kezdtem megtalálni egyéni hangomat. A lírai-absztrakt festészet felé tolódtam, akkor még nem vonzott a realitás.

Anyaként képeimben is megjelentek a mesebeli motívumok, kedvenc témáim: Alice Csodaországban, bohócok, felhőn hintázó figurák, varázslatos tájak.  Ahogy nőttek a gyerekek, a témáim is úgy változtak. Bejártam Olaszországot, Franciaországot, művésztelepeken vettem részt, itthon is. Festettem sikátorokat, hegyeket, vízpartot.

Témáim az emberi psziché mélységeit is feltárták, vonzott a mitológia, irodalmi alakokat is megjelenítettem, mint például: Daphné,  Danaé ,   Anyegin és Tatjána , Faust, Lear király.   Megfestettem a zodiákus -jegyeket, de nem szokványos módon, hanem azok színhangulatának ábrázolásával, ahogy egyik jegy színe átolvad a másikba. Mindezt egy kör alaprajzú kiállítóhelyen sikerült bemutatnom. Érdekes kaland volt számomra.

A zene is végigkíséri az életemet. Egy performance keretében egy beat-koncerten élőben, három óra alatt megfestettem a zenészeket, a végén elárverezték a hatalmas vásznat.

 Már a Főiskolán készültek nagyméretű képeim, amelyek felülnézetből ábrázoltak egy szimfonikus zenekart. Tulajdonképpen itt kezdődött, a Zeneakadémia kakasülőjén, az az eufórikus érzés, ami most újra fellángolt bennem; a dolgok felülről való szemlélése az, ami rabul ejt!

Viszonylag későn adatott meg az életemben, hogy repülőgépre ülhettem. Felkavaró érzés volt a magasból szemlélni a mozdulatlan, idilli, csendes világot. A csillogó vízfoltokat, a táj absztrakttá válását. Ezután csak ezek a témák érdekeltek. Aztán az emberi figurák következtek felülnézetből, ahogy a kávéházakban békésen beszélgetnek, vagy egy kiállítás megnyitóján nézelődnek. Szintén így festettem meg az irodában dolgozó embereket, a járda szélén a kőgolyót és az olvadozó latyakot. Minden nap megköszönöm, hogy megszülettem, és kaptam olyan szemet, amivel képekben láthatom a világot. Szerintem mostanra megértettem, mit is jelent festőnek lenni. Talán nem is a téma fontos, hanem én, mint szűrő, amin átcsoroghat a világ minden jelensége. A szép is és a csúf is. Mindent meg lehet, és meg is kell festeni, ami felkavar, megejt és megdöbbent!