Örömmel készültünk új kiállításunk megnyitójára tehetséges művészünkkel közösen, amikor hideg zuhanyként ért a hír minket, miszerint: KnyihárAmarilla festményei túl erotikusak a művelődési központ kávézójában, legalább is így ítélte meg a létesítmény igazgatója, ezért nem járult hozzá, h a képeket kiállítsuk. Szeretnénk ezúton is bemutatni a festményeket és mély csalódottságunknak hangot adni!
Farkas Gábor GÁBRIEL színész-énekes-festőművész Variété Boudoir című kiállítása
Megnyitó: 2010. október 14. este 7 óra
Farkas Gábor GÁBRIEL 2000-ben diplomázott a Magyar Képzőművészeti Egyetem Festő Szakán. A diplomavédését a Moulin Rouge-ban tartotta egy rendhagyó performansz keretén belül. Erről egyedülálló módon három napisajtó is tudósított.
A műemlék épületben védettséget élvez Gábriel 2x7 méteres falfestménye a Moulin Panno.
A diploma után Gábriel a zenés-színház felé fordult és főleg megrendelésekre fest. Figuratív képein a tőle autentikus cirkuszi,kabaré-varieté és revű világ szimbólikus témája jelenik meg. Képei a klasszikus táblaképfestészet technikáinak újraértelmezésével alkotnak új nézőpontot a figuratív festészetben.
A festmények technikája mindig újabb ötvözete különböző korok és irányzatok technikáinak. Az itt látható képek átölelik az egyetemi évektől napjainkig ívelő időszak főbb állomásait a posztmodern szimbolizmustól a varieté-ikonokig.
Képek a kiállítás megnyitó pillanataiból itt és a Galéria menüpont alatt
Schaller István festőművész Keresztmetszet című kiállítása
Megnyitó: 2010. szeptember 9. este 7 óra
Koncertet ad Dudits András és barátai
Schaller István számára a festészeti kiindulópontot mindig a valóság, az embert körülvevő világ jelenti. Képalkotása során a valóság elemeit szétbontja, megélt, elképzelt, vagy itt-ott talált képekre és ezekkel belső képi világokat teremt (sokszor önkényesen). Így olyan új, festői tereket hoz létre, melyekben az emlékezés és a képzelet belső helyei keverednek a látható, külső világgal.
Alkotásait nézve az juthat eszünkbe, hogy itt minden alakulóban van, minden megformálásra, megvalósulásra vár. Megtestesülésre. S mint Művész azon dolgozik, hogy ezt, a még meg nem valósultat, sejtelmeset, ismeretlent vonzóvá tegye. Szerethető helyeket hoz létre, melyek alkalmasak – még ha átmenetileg is – a szépség megsejtésére.
Képeiben a valóság és a képzelet formálódó elemei együtt alkotnak egy új világot, egy derűs, idilli létállapotot.
A megnyitó egyik különlegessége Dudits Andrásék koncertje, amelyen örmény autentikus népzenét hallhatunk duduk hangszer kíséretében. Közben István szőlőtőkéiről szüretelt Somlói Cuvée íz-harmóniái fokozzák az élvezetet.
A nagy siker arra ösztönöz bennünket, hogy örömmel jelentsük be, augusztus végéig meghosszabbítjuk Márta kiállítását. Azoknak, akik eddig meglátogattak minket és megnézték a képeket köszönjük, azoknak akikhez nem volt szerencsénk csak annyit üzenhetünk "ne hagyd ki"!
Megnyitó:
2010. május 12. este 7 óra Megnyitotta: Bóna Ottó
Zenélt: Manna és Korom